ZSOLTÁROS
Arra kérte az Isten…
Arra kérte az Isten Ádámot és Évát,
Kert közepén a fáról ne vegyenek almát.
De a kígyó beleszólt, az almából ettek,
Kiűzettek a kertből, hogy így bűnbe estek.
Így volt, igaz volt, bizony kiűzettek.
Kérte Noét az Isten, építsen egy bárkát.
Vegyen minden állatból egyet, meg a párját.
Esni kezdett az eső, de ők meg nem áznak,
Amíg tart az özönvíz, vígan hajókáznak.
Így volt, igaz volt, vígan hajókáztak.
Ábrahámhoz szólt az Úr: „Kössünk szövetséget!”
Új hazába vezetlek, megáldalak téged.
Utódod majd annyi lesz, mint csillag az égen,
Én leszek az Istenük, ők pedig a népem.
Így volt, igaz volt, ők lesznek a népem!
Csipkebokor lángoló, puszta közepében;
Mózeshez az Isten szól: „Vezesd haza népem!”
Át a Vörös-tengeren visz a száraz ösvény,
A fáraó seregét elnyeli az örvény.
Így volt, igaz volt, elnyelte az örvény.
Gúnyolódik Góliát, ellenfele nincsen,
A kis Dávid mégse fél; vele van az Isten.
Parittyáját pörgeti, nem kéri a kardot,
Leteríti könnyedén a nagy Góliátot.
Így volt, igaz volt, a nagy Góliátot.
Máglya körül óbégat a sok baál-próféta,
Hamis Isten a tüzük soha meg nem gyújtja.
Illés kéri az Urat, Gyújtsa meg a máglyát,
Lecsap Isten mennyköve, hisznek, akik látják.
Így volt, igaz volt, hittek, akik látták.
A dal hangfelvétele:Arra kérte az Isten.mp3
HÍREK - ESEMÉNYEK
Elkészült z évk. 3. vasárnap (Isteni ige vasárnapja) zsoltára.
A 25. (24) zsoltár. Az Antifóna Jézus szavaira utal: "Széles út - keskeny ösvény"
Elkészült a Gitáros Mise D dúrban.
Egyszerű, rövid, énekelhető.
Kyrie, Sanctus, Agnus Dei tételek.
Kotta és hangfelvétel
A Kicsinyek miséjéhez készült Dicsőség tétel, de más összeállításba is könnyen illeszthető, illetve a liturgián kívül önálló dalként is énekelhető.
Az ("A" év) évközi 33. vasárnapra készült a 24. zsoltár feldolgozása olvasmányközi zsoltárnak, de végül önálló dalnak is megállja a helyét.
A Váci Egyházmegye Szt. Lőrinc Diakonus Körének augusztusi családi napjára készült. Énekelhető acapella, vagy gitárkísérettel.
Elkészült és az "ÉNEKES FÜZET" gomb alatt letölthető egy kis füzet a zsoltáros dalok és imádságok szövegével.
A Nemzeti Eukarisztikus Kongresszus jelmondata:
"Minden forrásom belőled fakad"
- ihlette azt a dalt, mely a 89. zsoltárból merít.
Két szólamú kánon a legisnertebb imaszövegre.
Új kánon született!
Különleges hangszerelésű kis videót készítettünk. A gitár mellett két ukuleléből, csellóból és csörgőből áll a zenekar.
Elkészült egy új étkezés előttti ima - kánon kotta és hangfelvéte.
Elkészült a hangfelvétel ennek a szép asztali áldásnak a 3 szólamú feldolgozásáról.
Készült:
2018.05.07
KZMK. 8. osztályosokkal
Elkészült a 2. zsoltár hangfelvétele.
Készítettünk egy új hangfelvételt a 139. zsoltáttól.
énekesek: a KZMK 8. osztályosai
EGY SZÍV, EGY LÉLEK
háromszólamú kánon PÜNKÖSDRE
BALLAG A BÁRÁNY
gyermekdal
A "Zsoltáros" 2012 tavaszán alakult, nem koncertezésre, hanem a különböző alkalmakon való együtténeklés segítésére. A felállás szinte alkalomról-alkalomra változik, de a cél változatlan...
2014 karácsonyán életre kelt a "zsoltáros" honlapja. A dalokat a megihlető eredeti zsoltár (vagy ima) -szövegekkel, kotával, valamint lehetőség szerint hangzó vagy video anyaggal mutatjuk be. Minden anyag szabadon felhasználható és terjeszthető.